2015. április 30. Cserkésztábor Aitolahtiban

Aitolahti a Tamperéhez közel fekvő Näsijärvi tó partján fekszik. Szép, csendes vidék a fák között meghúzódó régi tanyáival és a tó partján álló hétvégi házaival.

A tó partján áll az a gyönyörű, de ma már csak táborként működő parókia is, amelyet évente, egy hosszú hétvégére az egyház - Szemenyei Sándor jóvoltából - a magyarok rendelkezésére bocsát. Sanyi, a hely lehetőségeit kihasználva, cserkésztábort szervez ide rendszerint május elseje körül.

Az idén is volt cserkésztábor. Tamperei, helsinki illetve espoo-i családok gyűltünk össze ide örülni az együttlétnek, a jó levegőnek, a fafűtésű szaunáknak és a közös programoknak.

A tábor zászlófelvonással vette kezdetét, majd a napi beosztásoknak megfelelően mindenki igyekezett eleget tenni a feladatának.

A tábor idején több érdekes programba is bekapcsolódhattunk. Kicsik és nagyok közösen vehettünk részt a Veres Zoltán vezette síp-, tilinkó- illetve zúgattyúkészítő foglalkozáson.

Nagy Gábor – Bigus és a szervező Szemenyei Sanyi jóvoltából lehetett íjászkodni, de volt focizás és palacsintasütés is. A gyerekek körében pedig nagy sikert aratott a gólyalábon való járás.

A tábortűz sem maradhatott el. Szerencsére a tábor idején nem esett az eső, így esténként a tűz mellett jókat beszélgettünk és énekeltünk. A tó partján fekvő fafűtéses szaunák is nagy népszerűségnek örvendtek. A bátrabbak a forró szaunából egyenesen a hideg tó vizébe ugrottak majd egy kis úszkálás után újból szaunázni mentek.

A tábor végén az Ortutay Csaba celebrálta áhítaton adtunk hálát Istennek a sikeres táborért, az együttlétért és a gondviselésért.

És ahogyan az lenni szokott, a tábor végét a Himnusz eléneklése és a zászlólevonás jelezte.

A gyönyörű hely, a jó társaság, az érdekes programok és a jól szervezett közös foglalkozások szép emlékeket hagytak bennünk. Köszönet mindezért Szemenyei Sanyinak és mindenkinek, aki besegített neki. Adja Isten, hogy találkozhassunk jövőben is az aitolahti cserkésztáborban!

 

Richter Zsófi összefoglalója

 

A tábort az FME-tag Szemenyei Sándor szervezte immáron sokadik alkalommal és az FME anyagilag is támogatta. Ezúton is köszönjük Sándor és a programokat levezető Veres Zoltán és Nagy Bigus, valamint a meg nem nevezett további segítők munkáját! Jelinkó Árpád/FME