2013. augusztus 31. Séta a Viikki öko-városban és a környező zöld területeken

Szombat délután kb 20-an gyűltünk össze, hogy megnézzük az öko-várost, a házak közötti "zöld ujjakat", Vilisics Ferenc biológus vezetésével. A Viikki templomtól indultunk, ami kívül-belül fával van burkolva, mellette közösségi terek, mögötte szép tavacska található, kacsákkal. A városrészen patakocska (illetve vízelvezető árok) kanyarog át, parkokkal, sétautakkal. Az öko-házak egy részén napkollektorok vannak, köztük zöldséges- és virágoskertek, üvegházak, melyeket a lakók közösen művelnek. A melléképületek tetején zöld tetőket láthattunk. A környező erdőben és réteken folytattuk utunkat. A szántóföldön megcsodálhattuk a rengeteg bíbicet, és a felbukkanó héját elzavaró sirályokat, majd a közeli rétet ellepő apácalúd-sereget. Feri jóvoltából megtudtuk, mit jelent az "inváziós faj" fogalma és miért veszélyes az őshonos fajokra.
Köszönjük a tanulságot és szép kirándulást!
 
Eredeti meghívó:
Séta a Viikki öko-városban és a környező zöld területeken. A túra két részből áll: városi zöld építészet (1-2 óra sok magyarázattal) és madárles + bogyószedés (1 óra, kevés magyarázattal).
 
A Viikki öko-város, a finn "zöld" városépítészet egyik első próbálkozása, amely minden magyarnak újat mondhat. Évente külföldi szakértők tömegei zarándokolnak ide, hogy élőben lássák ezt a boldog "kísérleti telepet". Júniusban, az első túrán csak futólag említettük, és most bemennénk a sűrűjébe, hogy lássuk, hogyan képzeltek 1994-ben komfortos városi lakónegyedet építeni úgy, hogy a természettel is harmóniában maradjanak? 
 
Terítéken lesznek többek között a zöldtetők, tetőkertek, napelemek, a legzöldebb irodaház, a mesterséges biodiverzitás-övezet, "zöld ujjak", a csapadékvíz okos megtartása, városi és közösségi kertészet és az öko-óvoda.
 
A túra során a Viikkiben pihenő költözőmadarak ezreit is módunk lehet megfigyelni (távcső!) és vörösáfonyát is gyűjthetünk a közeli erdőkben. A program első fele unalmas lehet a kisgyerekeknek.
Találkozó: Viikki templom előtt 14 órakor. Túravezető: Vilisics Ferenc biológus
 
A túra több megállással kb. 5-7 km, kb. 3 óra.