Az oldal tartalma PDF Nyomtatás E-mail

 

  • Szenik Ilona: A népzenekutatásról
  • Puskás Tivadar: Harangok a mélyben
  • Daloskönyv  (második rész)

 

Szenik Ilona: A NÉPZENEKUTATÁSRÓL

(Előző lapszámunkban megkezdett írás folytatása)

1. A magyar népzenekutatás vázlatos története 

  A felvilágosodás eszméinek hatására, a 18. század végén indult meg az az áramlat, amely a korszak haladó gondolkodóinak figyelmét az alsó néprétegek szellemi élete felé irányította, és amely rövid időn belül Európa-szerte a népi hagyományok összegyűjtésének és megmentésének mozgalmát eredményezte. J. G. Herder (német költő és történetfilozófus, 1744–1803) gondolata, miszerint  a civilizáció alacsony foka egy népnél nem akadálya az eredeti, értékes költészet létrejöttének, mely  népi költészet a népek lelki alkatának tükre, Európa-szerte döntő hatással volt a mozgalom kibontakozására. Kelet-Európa népeinél Herdernek a nép művészi alkotóképességéről vallott nézete a nemzeti függetlenség és a társadalmi szabadság eszméivel társult.

>> a tanulmány folytatása>>

 

Puskás Tivadar: HARANGOK A MÉLYBEN

Zenei anyanyelvünknek, tágabban: a magyar népzene bartóki vonatkozásainak szentelt dolgozatom általános, történeti szempontból kísérli meg a téma hajszál-gyökereinek átvilágítását.

Mi az, hogy zene, ősi, érintetlen népdal, gyűjtés? Hogyan szabad, és hogyan nem szabad a ‘nép‘ dalához (a nemzet ‘tudatalattijának‘ enigmatikus termékéhez, zenei anyanyelvünkhöz) közelítenie a gyűjtőnek, feldolgozónak, rendszerezőnek, és végül, de nem utolsó sorban a zeneszerzőnek? Itt már nemcsak magának a gyűjtéstörténetnek a labirintusában bolyongunk, hanem rátévedünk a folklór műzenei hagyománnyá finomodásának területére is. Most éppen csak megemlítem: 1905-ig tart az ‘úri‘ nóták és ‘félnépi‘ termékek zagyva egyvelegének összehordása, válogatása és publikálása. Ami kevés ‘eredeti‘ népdalnak számíthatott, az is fogyatékosan, pontatlanul került papírra és kiadásra. Az még szerencsés esetnek tekinthető, ha a dallam (úgy-ahogy) lejegyeztetett, mert az 1799-ben induló (további részkiadásaiban 1823-ig tartó) Énekes Gyűjtemény szövegei mellett éppúgy nincs dallam (lejegyzett kottaanyag), mint a későbbi (1844–46-os) Kecskeméti Csapó Dániel Dalfüzérkéjében. A legelső, alapvetőnek is tekinthető gyűjtés Pálóczi Horváth Ádám nevéhez fűződik. Ő már ‘zenét‘ is gyűjt, hozzávetőleges kottaírással, kulcsok, hangmódosítások, ritmus- és előadásmód (melizmatikus népének, ősi ornamentika, mellékhangok, glissandók, kiejtés) jelzése nélkül. A konfúzió (szempontnélküliség, szakmai felkészületlenség) mélységének érzékeltetésére elég megemlíteni, hogy Szini és Limbay a Himnuszt is felveszik ‘népdalaik‘ közé.

 >> a tanulmány folytatása>>

 

 

  • Márciusi (előző) számunk tartalmából (lásd az Archívum rovatban)
   * Szenik Ilona: A népzene általános jellemzői
   * Daloskönyv  (első rész)