2012.03.10-Magyar Nap Poriban

A szervezés során célként tűztük ki, hogy egyrészt szélesebb körben népszerűsítsük a magyar kultúrát, másrészt, hogy valamelyest kapcsolatba kerülhessünk az ország más részén élő magyarokkal. Nem utolsó sorban fontosnak tartottuk, hogy – a szervező munka eredményeként – a helyi magyarok közössége erősödjön. A hagyományt teremtő szándékkal útjára indított, és mindenki számára nyitott esemény a március 12 és 17 között megrendezésre kerülő Magyar Kulturális Héthez kapcsolódott. Támogatóinknak – a FME, a Satakuntai Finn-Magyar Baráti Társaság, a Satakuntai Multikulturális Egyesület, a helyi evangélikus gyülekezeti központ – köszönhetően jó színvonalú, tartalmas eseményt szervezhettünk egy, az alkalomnak megfelelő kereteket biztosító, igényesen kialakított helyszínen. 

Az eseményre meghívtuk Gazdag Béla néptánc-oktatót, aki háromszor egyórás tánctanítást tartott. Ezenkívül, a 48/49-es forradalom és szabaságharchoz kötődően tartottunk egy kis rövid történelemi áttekintést képekkel, Nemzeti Dallal, huszárnótákkal, kokárda-készítéssel. Magyar dísztárgyakból, relikviákból, könyvekből, népviseletekből egy tágasabb teret amolyan kiállítási helyszínként rendeztünk be, ahol Magyarországhoz kapcsolódó promociós kisfilmekkel mutattuk be többek között a magyar találmányokat, néphagyományokat, ételeket, stb. 
S hogy senki ne maradjon éhen, lángossal, igazi, házi gulyáslevessel és egyéb vendégváró magyaros falatokkal kedveskedtünk a vendégeknek.

A Magyar Kulturális Hét eseményeinek sorában a mi magyaros tavaszváró ünnepünk a leglátogatottabbak közé tartozott. A mintegy 10 fős szervező gárda 90 embert látott vendégül, s érdekes-meglepő módon nem csupán finnek mutatkoztak nyitottnak a magyar kultúra iránt. Kimondottan nemzetközi társaság gyűlt össze azon a márciusi délutánon az evangélikus gyülekezet központjában: finnek, magyarok, lengyelek, észtek, oroszok, németek, csehek, s különböző afrikai országbeliek is. 

Habár az esemény megszervezésére mindössze 4-5 hét állt rendelkezésünkre, s épp ezért olykor el-elbizonytalanodtunk, hogy vajon sikerülni fog-e a vállalkozásunk, a nagyon kedves-elismerő visszajelzések rámutattak arra, hogy érdemes energiát-időt fordítani egy-egy hasonlóan nagyszabású rendezvény megvalósítására. A finnek sokat tudnak a magyar kultúráról, sokuknak közük van Magyarországhoz, de valószínűleg még nagyon hosszú ideig tudunk újat mondani-mutatni nekik 🙂

Simon Szilvia, Nagy Dániel

kiallitas
finom falatok
kokarda
tanctanitas
legenyes