
Amit a filmről előzetesben még el lehet mondani, az a rendező honlapján is megtalálható:
http://www.romanianrevolutionfilm.com/index_hu.htm
Toldaléknak még talán annyit, hogy Szőczi Árpád ezért a filmért megkapta a legjobb dokumentumfilm rendezőjének járó Duna díjat a 41. Magyar Filmszemlén ( 2010.feb. 8.)
——-—————————————
Ceausescu, a román diktátor maga volt Drakula – és mi, amerikaiak és kanadaiak alkotta maroknyi csapat, árnyékként követtük minden lépését. Különösen figyelemmel kísértük azirányú erőfeszítéseit, hogy felszámolja a jelentős számú erdélyi magyarságot. Többek között igyekeztünk megvédeni Tőkés Lászlót, Temesvár bátor, szókimondó református lelkészét is.
A 70-es, 80-as években számos sajtótájékoztatót tartottunk, tüntetést szerveztünk, és szakértők bevonásával tártuk fel azokat a szégyenteljes kapcsolatokat, amelyeket a Nyugat ápolt Kelet-Európa legbrutálisabb vezetőjével.
Csapatunk munkája hatékony volt; tevékenységünket az amerikai törvényhozásban is elismerték, és jelentős médiafigyelmet kaptunk. Mindezek ellenére szervezetünk csupán egy volt a nemes ügyekért harcoló NGO-k közül.
Mindez megváltozott 1988 decemberében, amikor két vállalkozó szellemű kanadai került a képbe. Általunk szervezett akciójuk az események olyan sorozatát indította meg, amely a román kommunista rezsim Európában példátlanul véres megdöntéséhez vezetett.
Szőczi Árpád