A meghívók ( magyar és finn) után olvashatók a fontosabb tudnivalók, mindenkit kérünk (főleg a csapatokat!) hogy azt is olvassák el.
A 2022 aug. 20-i GGP-ről készült fotók és videók ITT
Gulyás Grand Prix (GGP) 2022. aug. 20 Beszámoló
Remek, napsütéses időt kaptunk a sorrendben XXI-ik GGP-re. Ez meg is látszott a résztvevők -vendégek létszámán is: összesen kb. 170-en voltunk, kilenc csapat főzött kilenc bográcsban.
Ezúttal az “Explorers” társulat jóvoltából külön foglalkozás is volt a gyerekeknek, akik nagy örömmel vettek részt a rajzolásban, bábozásban. Első alkalommal volt igazi lemezlovasunk is, aki egész idő alatt kitartóan szolgáltatta a jó zenéket.
Sok finom gulyás készült, a helyben felkért amatőr zsűritagoknak nehéz dolguk volt. Sokáig tartott a figyelmes pontozás, aminek eredménye majdnem holtversennyel zárult: az első és a második helyezett között mindössze 4 pont különbséggel!
A helyezettek:
Első helyezett 168 ponttal a 3-as számú csapat: Kecskés Zsuzsa, Peura Sarolta, Hódi Viktória.
Második helyezett 164 ponttal a 4-es számú csapat: Katona Lóránt és Fülöp László.
Harmadik helyezett 160 ponttal a 9-es számú csapat: Pető Kriszti, Teleki Johanna, Kovács Viktor, Péter imre és Hugyik Attila.
Az első díjazottnak járó aranyozott fakanálon kivűl mindhárom nyertes csapat különféle jutalmakat és oklevelet kapott. Gratulálunk a díjazott csapatoknak és köszönjük a többiek közreműködését is!
A tavalyi “tombolálatlanságból” tanulva az idén komolyan felkészültünk, nagyon sok sorsolandó nyeremény volt. Ezúttal is köszönjük Magyarország Nagykövetségének, a Liszt Intézetnek, a Fiskars cégnek, valamint mindenki másnak is, akik tombola nyereményeket hoztak. Egy adott ponton úgy tünt, hogy több nyeremény van mint amennyi tombolát megvettek a résztvevők de végül ez az arány mégis megváltozott, szóval nem minden cetli nyert, csak majdnem.
A tombolázás végeztével kezdődőtt a komolyabb szaunázás. A jó időnek is köszönhetöen sokan kihasználták az alkalmat és megmártóztak / úszkáltak a kristálytiszta, szinte állóvíznek tűnő folyóban.
A GGP-n készült fényképeket ITT itt láthatjátok.
Az idei rendezvényről egy kb. 3-4 perces promóciós videó is készül, ez még szerkesztés alatt van de amikor készen lesz, majd külön beharangozom. J
Ha minden jól megy, jövőre ismét találkozunk, 2023. aug. 19-én, szombaton, a megszokott helyen.
Végül: köszönet mindazoknak akik az előkészületkeben, a lebonyolításban valamint a másnapi takarításban segítettek!
Nagy Gábor (Bigus)
az FME elnöke.






Sziasztok,
Mi vagyunk az `Explorers`, magyarul Felfedezők/Kalandozók. Szórakoztatva nevelő programokat kínálunk gyerekeknek, velünk együtt kalandozhatnak a művészet, színház/bábszínház, nyelv es zene birodalmában. Magyar nyelven tartandó Színjátszó foglalkozásainkat szeretnénk elsősorban a figyelmetekbe ajánlani, de ha valakit érdekelnek az angol nyelvű programjaink, ott is szívesen látunk mindenkit.
1. Színjátszó Klub/ Performance Club (Magyar, Angol es Finn nyelven is indítunk csoportokat)
– Színjátszáson keresztül a gyerekek gazdagíthatják szókincsüket, reszesei lesznek az alkotó folyamatnak, magabiztosabbá válhatnak, szociális es érzelmi intelligenciájuk, probléma megoldó képességük, kreativitásuk is fejlődik
– Félévenként újrainduló csoportfoglalkozások fókuszálnak a gyerekek egyéni képességére, erősségére es érdeklődésére
– A próbafolyamat során nagy hangsúlyt fektetünk a Magyar beszédművelésre. Montágh módszer légző-, hang-, kiejtés-, hangsúly- és ritmusgyakorlataival ismerkedhetnek meg a résztvevők
– Az elkészült előadások alkalmazhatnak zenét, éneket, mozgásszinházi es bábszinházi elemeket is
– A szemeszter végén a közösen létrehozott produkció megtekinthető a családok es barátok számára
2. Zene Klub (ezeket a foglalkozásainkat angol nyelven tartjuk)
– Zene Klub vidám mozgásos gyakorlatokkal, dalokkal, bábokkal es hangszerekkel ismerteti meg a gyerekekkel a zene világát es zenei alapfogalmakat, mint peldául: hangmagasság, ritmus, ütem, dallam, tempó
– A Zene Klubot vidám bábkarakterek; Quincy the Quaver és barátai teszik érdekessé
– A félévenként újrainduló foglalkozásainkat Kodály és Jolly Music módszerek inspirálták
– A szemeszterek végén a gyerekek énekes produkciója felvételre kerül és mp3 formában letölthető lesz
3. Zenei Angol Klub/ Musical English Club (ezeket a foglalkozásainkat angol nyelven tartjuk)
– Zenei Angol foglalkozásainkon szórakoztató módon, mesékkel, zenével, mozgassal es bábbal fejlesztjük a gyerekek Angol nyelv es kommunikációs készségét es hangtani tudatosságukat
– A Klubot vezeti Larnell a Béka (bábkarakter) es barátai
– Foglalkozásainkat részben a Jolly Phonic metódus inspirálta
– Célunk, hogy egy biztonságos, vidám légkörben a gyerekek bátran kifejezzék magukat, ezáltal fejlődjön a szókincsük, artikulációjuk és lehetőséget biztosítsunk a nyelv gyakorlására
Amennyiben további kérdésed lenne, nyugodtan lépj kapcsolatba velünk.
Üdvozlettel:
Erzsébet (Bizsi) Tamás es Michael Kantola
Contacts Michael: +358 45321 8973 Bizsi: +358 453218974
artexplorers22@gmail.com



