Az FME meghívására Helsinkibe látogatott Kádár Elemér kézdivásárhelyi néptáncpedagógus, koreográfus, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének munkatársa, aki március 2-án szombaton először gyerekeknek, majd ezt követően felnőtteknek tartott néptáncoktatást a Liszt Intézetben.
Kádár Elemér a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen történelmet és művészettörténelmet tanult, majd a Magyar Táncművészeti Egyetemen diplomázott néptáncosként és néptáncpedagógusként. Keresett előadó, oktató és kritikus, szakmája a világ minden tájára eljuttatta Kínától az Egyesült Államokig. Jelenleg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségében nyújt szakmai segítséget, valamint a középkori európai körtánckultúra még ma is fellelhető emlékeit kutatja. A jobbágytelki tánctábor résztvevője a kezdetektől, 2003-tól pedig a kezdő csoport oktatója.
A Liszt Intézetben tartott táncházban Kádár Elemér nemcsak széleskörű szakmai tudását igyekezett átadni felnőttek számára, hanem képes volt a kezdő szinten lévő kisgyerekek számára is érthető és könnyen követhető módon tanítani. Saját szemünkkel láthattuk a csodákat, mert Kádár Elemér azokat a gyermekeket is táncba tudta vinni, akik azelőtt soha nem tettek ilyet és a felnőttek is egy alapos ritmusgyakorlat után estig is maradtak volna, hogy táncot tanulhassanak. Ez nagyfokú pedagógiai érzékenységet és rugalmasságot mutat az oktatásban. Az, hogy szép, egységes táncot tanított a gyerekeknek, azt is jelzi, hogy nemcsak a technikára, hanem a csoportösszhangra és az összetartozás élményére is nagy hangsúlyt fektetett. A táncházon többek között a kezes (hóra) és cuka nevezetű táncokat is gyakorolták a résztvevők. Ezáltal nemcsak a tánctudásukat, hanem közösségépítő készségeiket is fejlesztette a résztvevő gyerekeknek.
Akkora sikert aratott ez az egynapos rendezvény, hogy Kádár Elemért „visszatapsolták” a részvevők, így május első hétévégéjén ismét Finnországba látogat egy egész hétvégén át tartó táncházat tartani.
Az eseményről képeket itt tekinthet meg.


