A Finnországi Magyarok Egyesülete idén április 13-án rendezte meg immár hagyományos versmondó délutánját a helsinki Liszt Intézetben a Magyar Költészet Napja tiszteletére.
A rendezvény legkiemelkedőbb pillanatai között szerepelt a finnországi magyar gyerekek részvétele, akik elszavalták kedvenc verseiket. A helyszínen vagy videofelvételeken keresztül, a gyerekek élettel teli előadásokkal örvendeztették meg a közönséget. Külön köszönet jár a magyarórákra járó diákoknak és felkészítő tanáraiknak, akik aktívan részt vettek a programban és hozzájárultak az esemény sikeréhez.
Ahogy említettem a versmondó délutánon való szavalás nemcsak helyszíni részvétellel, hanem videofelvételek küldésével is lehetséges volt, így a tamperei magyarórára járó gyermekek is be tudtak csatlakozni szavalataikkal. Ez a lehetőség tovább növelte az esemény sokszínűségét és az ünnepelt költészet iránti tiszteletet.
A Finnországi magyar citerakör Weöres Sándor “A tündér” című versének megzenésített verziójával készültek erre az alkalomra, amelyet a szavalások után a közönséggel együtt énekelve előadtak. Ennek én külön örülök, hogy a citerazenekarunk itt is lehetőséget kapott, hogy megmutathassa hogyan fejlődik és szorgosan készül a következő eseményre. Várjuk a következő fellépésünket és a citerázni tanulók szíves csatlakozását is!
Az versmondó esemény játékosan folytatódott, ugyanis gyerekek és felnőttek számára is kínáltak különböző játékokat a szervezők. A gyerekek a Petőfi Sándor: János vitéz című költeményének finnre fordított verziójával kapcsolatosan kaptak játékos feladatokat, míg a felnőttek csapatokat alkotva szintén a János vitézt írhatták át „szleng” változatba. Ebből a feladatból nagyon kreatív változatok születtek, melyek felolvasását hangos nevetés és jókedv üdvözölt. Biztos vagyok benne, hogy ezen az eseménydús és sokszínű délutánon mindenki mosolyogva és jókedvűen emlékezhetett e nemes napra, amely a magyar költészet és kultúra ünneplésének szenteltetett.
Képeket az eseményről itt tekinthet meg.
dr.Berta Eszter, KCSP ösztöndíjas

