
Húsvéti locsolás az FME
szervezésében
2025.ápr. 21-én
Húsvét másodnapján, április 21-én ismét megrendezésre kerül a hagyományos húsvéti locsolás.
Vidékenként változó szokásai vannak ennek a szép hagyománynak a Kárpát-medencében.
A húsvéti ünnepek része a tojásfestés is, amit általában az édesanyák a lányaikkal együtt közösen csinálnak, hogy a locsolókat megajándékozhassák. E hagyomány ápolása iránt különösen nagy az érdeklődés.
Mivel a magyar családok Helsinkiben és környékén több tucat kilométer távolságra laknak egymástól, ezért a szervezők az idén is a közösségi megoldással jelentkeznek.
Ezzel remek alkalom nyílik arra is, hogy azok a gyerekek (és felnőttek is) akik esetleg csak hallomásból ismerik ezt a hagyományt, most közelről is megtapasztalják, megéljék.
A Finnország távolabbi részein élő magyarokat is kérjük, hogy ne feledkezzenek meg a húsvéti hagyományokról!
Béreltünk egy közösségi termet, ahol gyülekezhetünk: a locsolandó lányok / hölgyek és a locsoló legények/ férfiak. Nagy szeretettel várjuk az egész családot!
Amikor egyben lesz a társaság, kezdődhet a locsolás, DE: előtte locsolóverset kell mondani és engedélyt kell kérni a locsolásra. A locsolást kérjük tiszta vízzel végezni!
Kérjük, hogy aki teheti, hozzon magával kalácsot / süteményt, esetleg sonkát vagy más harapnivalót!
A kávét, teát és hűsítőket a szervezők biztosítják.
Más húsvéti szokások, locsolóversek itt: https://husvetnapja.hu/ vagy itt: www.husvetilocsoloversek.hu
Jelentkezés:
Kérjük szépen azokat, akik részt szeretnének venni, e-mailben jelezzék ezen a címen, hogy hányan jönnek:
locsolók, locsolandók vagy egész családok: https://tinyurl.com/FME2025Locsolas
A helyszín: ASUKASTALO SAUNABAARI Metsäpurontie 25, 00630 Helsinki.
Időpont: 2025. április 21 hétfő, 15 órától.
Közvetlenül az épület mellett és a környéken is sok parkolási lehetőség van.
Tömegközlekedési lehetőségek: pl. a Hki központi vasútállomásról a 67 és 23 busszal, ezek a 10 illetve 4 helyről indulnak.
Kamppiból indul a 63 busz a 44 helyről.
Más lehetőségeket(busz, vonat, villamos) a HSL oldalon(reittiopas) lehet kiválasztani.
Hogyan?
1. kinyitod az oldalt(hsl.fi)
2. Válaszd: Minne mennään?
3. Írd be a pontos címet honnan hova szeretnél utazni, mikorra szeretnél megérkezni.
4. Sorban megjelennek a lehetőségek. Egyenes járatok vagy átszállási ajánlatok is.
Aki még nem tud finnül, az oldal angol nyelven is választható.
A tavalyi locsolásról fényképek itt: Húsvéti locsolkodás 2024
Üdvözlettel,
az FME vezetősége.
BESZÁMOLÓ:
Húsvéti locsolkodás – hagyományőrzés vidám hangulatban
Április 21-én, húsvét másodnapján újra megrendezte a Finnországi Magyarok Egyesülete a már hagyománnyá vált húsvéti locsolkodást, hogy közösen elevenítsék fel ezt a kedves magyar szokást.
A rendezvényen a lányok izgatottan gyűltek össze, hogy – a hagyományokhoz híven – várják a locsoló fiúkat. A locsolás idén is a klasszikus módon zajlott: a fiúk vödörből, fenyőággal merítve friss vízzel locsolták meg a lányokat, akik nevetéssel és jókedvvel fogadták az elkerülhetetlen vizes élményt. Cserébe a fiúk festett tojást, csokitojást vagy más apró ajándékot kaptak.
A közös ünnepléshez természetesen finomságok is társultak: a résztvevők töltött tojást, főtt sonkát, lencsefőzeléket és más házi készítésű ételeket hoztak magukkal, így a hagyományos locsolkodást egy igazi tavaszi lakoma is kísérte.
Mivel a magyar családok Helsinkiben és környékén több tucat kilométer távolságra élnek egymástól, a szervezők idén is közösségi megoldással készültek: a húsvéti locsolás nemcsak hagyományőrző esemény volt, hanem remek alkalmat teremtett a találkozásra, kapcsolódásra is.
Külön öröm volt látni, hogy olyan gyerekek (és felnőttek) is részt vettek, akik eddig csak hallomásból ismerték a locsolkodás szokását. A rendezvény számukra is lehetőséget adott arra, hogy testközelből megtapasztalják és átéljék ezt a színes, vidám hagyományt – immár saját élményekkel gazdagodva.
Az eseményről képeket az alábbi linkre kattintva talál: https://drive.google.com/drive/folders/1tL9ErKllY-Zt3v8fPfl9qfQwDl9UBM6_


