2023.04.10_Beszámoló_Húsvéti locsolásról
“Ma van húsvét napja, másod éjszakája, jól tudjátok,
Kinek első napján, Jézus feltámadván, dicsőségbe!”
Ismét megrendezte a Finnországi Magyarok Egyesülete a húsvét hétfői közösségi locsolást a maunulai civilházban. Ennek a szép és kedves hagyománynak a megtartásában is fontos szerepe van a közösségnek. 30 fő érkezett a délutánra kisiskoláskortól egészen a nyugdíjas korosztályig. Az otthonról hozott finom ízek is előkerültek, és megteltek az ünnepi asztalok, foszlós kaláccsal, kaszinótojással, füstölt sonkával, töltött karajjal, süteményekkel.
A rendezvény elején az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és felelevenítette a húsvéti népszokás eredetét, jelentőségét. Néhány finn érdeklődő számára finnül is ismertetésre került a locsolás szép hagyománya. Majd a hölgyek, lányok kezükben kiskosárral, piros tojással koszorúba álltak, így várták az urakat, és fiúkat, akik egyenként locsoló vers elmondása után kis vödörből fenyőág suhintásával meglocsolták őket. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, volt nagy nevetés egy egy viccesen rím faragott locsolóvers hallatán. Még finnül is akadtak rímpárok, nehogy a finn hölgyek elhervadjanak.
Húsvét a vígasság ünnepe, így volt ez a maunulai civilházban, verőfényes napsütésben és a tavasz melegében.
“Még a madarak is, hangicsálnak ők is, vigadoznak,
Szép plánták újulnak, termő fák vidulnak, virágoznak!”
Albertné Joób Emese
**************** *************
Húsvéti locsolás az FME szervezésében 2023.04.10-én
Kedves finnországi magyarok!
Húsvét másodnapján, április 10-én ismét megrendezésre kerül a hagyományos húsvéti locsolás.
Vidékenként változó szokásai vannak ennek a szép hagyománynak a Kárpát-medencében. A húsvéti ünnepek része a tojásfestés is, amit általában az édesanyák a lányaikkal együtt közösen csinálnak, hogy a locsolókat megajándékozhassák.
E hagyomány ápolása iránt különösen nagy az érdeklődés. Mivel a magyar családok Helsinkiben és környékén több tucat kilométer távolságra laknak egymástól, ezért a szervezők az idén is a közösségi megoldással jelentkeznek.
Ezzel remek alkalom nyílik arra is, hogy azok a gyerekek (és felnőttek is) akik esetleg csak hallomásból ismerik ezt a hagyományt, most közelről is megtapasztalják, megéljék.
A Finnország távolabbi részein élő magyarokat is kérjük, hogy ne feledkezzenek meg a húsvéti hagyományokról!
Béreltünk egy közösségi termet, ahol gyülekezhetünk: a locsolandó lányok / hölgyek és a locsoló legények/ férfiak. Nagy szeretettel várjuk az egész családot! Kérjük, hogy aki teheti, hozzon magával kalácsot / süteményt, esetleg sonkát vagy más harapnivalót!
A kávét, teát és hűsítőket a szervezők biztosítják.
Amikor egyben lesz a társaság, kezdődhet a locsolás, DE előtte locsolóverset kell mondani és engedélyt kell kérni a locsolásra. A locsolást kérjük tiszta vízzel végezni!
Egy kis segítség a kezdő locsolóknak, egy közismert locsolóvers: Húsvét másodnapján az jutott eszembe, hogy locsoló vizet vegyek a kezembe. Meglocsolok minden virágszálat, fáradságomért piros tojást várok. Szabad-e locsolni?
Más húsvéti szokások, locsolóversek itt: https://husvetnapja.hu/ vagy itt: www.husvetilocsoloversek.hu
Jelentkezés: Kérjük szépen azokat, akik részt szeretnének venni, e-mailben jelezzék ezen a címen, hogy hányan jönnek, locsolók, locsolandók vagy egész családok: fme_titkar@elisanet.fi
A helyszín: ASUKASTALO SAUNABAARI Metsäpurontie 25, 00630 Helsinki.
Időpont: 2023. április 10 hétfő, 15 órától.
Közvetlenül az épület mellett és környéken is sok parkolási lehetőség van.
Tömegközlekedési lehetőségek: pl. a Hki központi vasútállomásról a 67 és 23 busszal, ezek a 10 illetve 4 helyről indulnak. Kamppiból indul a 63 busz a 44 helyről. Több info itt: https://www.hsl.fi/
A tavalyi locsolásról beszámoló és fényképek itt:
Üdvözlettel,
az FME vezetősége.
A tavalyi locsolásról beszámoló és fényképek itt: